A JBC Controls és a Chester Állatkert kapcsolata több évre nyúlik vissza. Az elmúlt öt évben számos projekt keretében működtek együtt. Ez a közös beruházás az eddigi legnagyobb egyedi energia megtakarítási projekt és – a hajtások üzembe helyezése óta összegyűlt statisztikai adatok alapján – a leginkább kifizetődő is, mivel az alacsonyabb működési költségek következtében pénzügyi hasznot hoz, miközben az állatok életminőségét is javítja.
A legnagyobb eredményeket az elefántházban sikerült elérni. A vezérlőberendezések optimalizálása, ami 2008 augusztusában a BMS (épületirányítási) rendszerhez csatlakoztatott külső hőmérsékletérzékelő segítségével történt meg, lehetővé teszi a nyári és téli üzemmódok közötti választást a környezeti levegőtől függően. Az optimalizálás, a Danfoss hajtások üzembe helyezése és az „igényekhez igazodó” szellőztetési terv 78%-os regisztrált energia-megtakarítást eredményezett. A megtakarítás 55%-a egyértelműen a 2008. július végén üzembe helyezett hajtásoknak tulajdonítható.
Az alkalmazott technológia segítségével sikerült elérni az előre jelzett, hatványozott mértékű megtakarításokat, azaz a sebesség 20 százalékos csökkentése az energiafogyasztást több mint 50 százalékkal mérsékelte. Az állítható sebességnek köszönhetően sikerült kiküszöbölni a motor elindításával és megállításával járó zajt, ami zavaró lehet az elefántok számára – állatkezelési szempontból ez egy nem várt, az állatok életminőségét javító megoldás.
A Chester Állatkert működtetője a North of England Zoological Society (Észak-Angliai Zoológiai Szövetség – NEZS). Az Egyesült Királyság elsőszámú „állatszerető állatkertje” évi 1,3 millió látogatót fogad, és több mint 7000 állat gondját viseli, melyek 400-nál is több fajt képviselnek. Az állatkerti és élőhelyi védelem együttes alkalmazásával a Chester Állatkert jelentősen hozzájárul az állatvédelemhez.
A pingvin kifutónál működő vízszűrő berendezés három (2 működő, 1 készenléti), 18,5 kW-os hajtással van ellátva (mindegyiket 2008. február közepén helyezték üzembe), melyek a medencék vízkeringetését vezérlik és éjszakára automatikusan 70%-ra mérséklik a keringetés intenzitását egy időzítő program segítségével. A fejlesztések ugyan nem eredményeztek olyan mértékű előrelépést, mint az elefántház esetében, de az azonnali javulás nyilvánvaló a hajtások üzembe helyezését követően. Az eddig tapasztalt 40%-os havi átlagos energiamegtakarítás egyértelműen a hajtásoknak tulajdonítható.
2008-ban a pingvin kifutót kiszolgáló berendezés teljes villamosenergia-költsége 29 ezer font volt, míg 2009-ben a tárgyévi göngyölített fogyasztási adatok alapján becsült éves villamosenergia-számla 17 ezer font lehet, ami 12 ezer fontos költségmegtakarítást jelenthet. Nyilvánvaló, hogy a beruházás kifizetődő a Chester Állatkert számára, mivel a hajtások felszerelése és üzembe helyezése nagyjából 10 ezer fontba került, s így a beruházás egy év alatt a vártnál nagyobb mértékű megtérülést eredményezhet.
További nem várt előny a berendezés alacsonyabb zajszintje, valamint a vízminőség javulása az ultraibolya lámpák hatékonyabb használatának köszönhetően.
A jaguár kifutó mellé két hajtást szereltek fel (egy 11 kW-osat és egy 7,5 kW-osat), amelyek az elefántház esetében alkalmazott technikához hasonlóan, BMS rendszer segítségével vizsgálja a környező friss levegőt. A szellőztetőrendszer a beltéri hőmérsékletérzékelők által meghatározott fűtés- vagy hűtésigénynek megfelelően lép működésbe.
Továbbá, amennyiben a rendszer kikapcsolt állapotában a CO2 szint emelkedésnek indul, a berendezés automatikusan bekapcsol.
A hajtások használata – az „igényekhez igazodó” vezérlési stratégia alkalmazása révén – lehetővé tette az Állatkert számára a hatékonyság növelését, ami elengedhetetlen mind az elefántházban, mind a jaguár kifutón működő HVAC (fűtő-, szellőző és légkondicionáló) rendszer energiafogyasztásának csökkentéséhez. Korábban a motorok a nap 24 órájában ugyanazzal a sebességgel forogtak. Az állatkert mostantól képes a motor (illetve a pingvinek esetében a szivattyú) sebességét a rendszer igényeihez igazítani, így például amikor nincs szükség hűtésre, fűtésre, vagy a levegő minőségének javítására, az AHU (légkezelő) egység kikapcsolható. A szellőztetési és az évszakhoz kötött üzemeltetési igények tehát ma már könnyedén kielégíthetők, ráadásul környezetkárosító hatások nélkül.
A Chester Állatkertnél 10 éve karbantartási vezetőként dolgozó Ray Morrison kifejtette, hogy az állatkert számára a pénzügyi teljesítmény mellett a környezeti teljesítmény is hasonlóan fontos. „A Chester Zoonál a hármas könyvelés elvét alkalmazzuk. Ez azt jelenti, hogy a teljesítményünket pénzügyi, környezetvédelmi és a társadalmi felelősségvállalás szempontjából is mérjük.” Ray az állatkert környezet iránt érzett rendkívüli felelősségének ecsetelésével folytatta. „Minden egyes megtakarított font további lehetőséget nyújt az állatok jóllétét növelő, illetve a megőrzésüket szolgáló olyan világméretű projektekbe történő befektetésekre, mint például az ázsiai elefántok védelme természetes élőhelyükön, a vadonban.”
A Chester Állatkert 2004 óta regisztráltan az ISO 14001 Környezetirányítási Rendszer szabvány szerint működik, és ennek megfelelően környezetpolitikai nyilatkozatában kijelenti, hogy „az Állatkert célja környezeti teljesítményének folyamatos javítása, és ennek érdekében megőrzi, áttekinti és felülvizsgálja környezetvédelmi céljait és célkitűzéseit.” A Chester Állatkert az Egyesült Királyságban a legelső, és Európában is az első jelentősebb állatkert, amely rendelkezik a nemzetközileg elfogadott Környezetirányítási Rendszer tanúsítványával. Ez alapvető fontosságú az állatkert számára a környezetvédelmi teljesítményük javítása és demonstrálása szempontjából. A Chester Állatkert elkötelezettségét 2006-ban ismét elismerték, mivel megkapta a Queens Award for Enterprise díjat a fenntartható fejlődés kategóriában.
A Chester Állatkert a környezeti hatások és az ellenőrzési költségek csökkentése érdekében jelenleg Energiagazdálkodási Tervének megvalósításán dolgozik. Ennek célja az energiamegőrzés és -hatékonyság biztosítása a működési és technológiai kiválóság elérése révén. Több nagyfogyasztású épületben adatrögzítő berendezések segítségével figyelik folyamatosan az energiafelhasználást a megújuló technológiák alkalmazásának lehetősége után kutatva. Az épületek minősítésére szolgáló BREEAM környezetvédelmi értékelési módszert a Chester Állatkert a beruházás-fejlesztési programjával kapcsolatban is alkalmazza.
A hosszú távú cél, egy szén-dioxid-kibocsátás szempontjából semleges állatkert kialakítása és az energiafogyasztás 10%-os csökkentése, ami a 110 angol hold nagyságú területen jelentős megtakarítással járna.
Minden érintett fél egyetért abban, hogy a JBC Controls segítségével megvásárolt és üzembe helyezett Danfoss hajtások fontos lépést jelentenek a globális környezetvédelmi követelményeknek való folyamatos megfelelés, valamint a megfelelő környezetvédelmi gyakorlat alkalmazása felé, köszönhetően az energiaköltségek körülbelül havi 3000 fontos csökkenésének. Ez a hosszú távú beruházás egyrészt kapcsolódik az Állatkert komoly múltjához az állatvédelem terén, másrészt alátámasztja a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét is.